Le Voyage7 - As sunny as it gets

A varoteremben sokkal tobben voltak, mint szamitottam, ejjeli nem is tudom hany orakor olyan elet volt, hogy unalomra semmi okom nem lehetett. Ha epp nem azt a feladatomat gyakoroltam, hogy egyetlen csinos angol lanyt talaljak vegre, akkor a nemzetisegek paratlanul szeles skalajan amultam. A padok fembol voltak es rendkivul hidegnek bizonyultak, igy, mivel gyerekkoromban rendesen a fejembe vertek, hogy ne ucsorogjek hidegen, adekvatnak lattam elso izben hasznalatba vennem a Kek Polarpokrocot, ami hosiesen egyensulyozott a taskam tetejen az indulasom ota. Kicsit kekverunek ereztem magam azert. Miutan kigyonyorkodtem magam a temerdek angol nyelvu feliratban, meg ugy en bloc az egesz hely sajatsagos hangulataban, felugyeskedtem magam az egyel korabbi brightoni jaratra. A busz elindult a nap elso pillantasaitol kiserve en pedig hateves kisgyerekkent tapadtam az ablakra, hogy megcsodaljam a fantasztikus londoni utcakat. Az utburkolatot, a felfesteseket, a gyalogosokat, a tablakat, a hazakat a kis elokerttel, az egyseges epiteszetet, a csodalatos kemenysorokat, a hihetetlen rendes kerteket, a boltokat, a fekete taxikat, az emeletes buszokat, mindent. Az a gondolat feszkelte be magat az agyamba, hogy ha egesz Anglia ilyen, akkor kenytelen leszek sulyos evtizedeket eltolteni itt. Ugy emlekszem, ezen a buszuton nem aludtam egy percet sem. Nem sokara meg is erkeztunk uticelom elso hazaihoz. Az ut soran azt figyeltem meg, hogy akaratlanul is sok helyet egy otthoni parjahoz hasonlitok. Igy volt ez Brighton kulvarosaval is, ami nekem elso benyomasra egy Budakeszi-fele kisvarosnak tunt. Sok tenisz-, meg isten tudja hanyfele sportpalya, zold minden. Megerkeztunk a vegallomasra. Itt fogok elni, mondom. Felkaptam a motyomat es mentem a partiradarom utan, ami ezuttal a tengerpartra vezetett. Szep ido volt, emberek nem voltak tul sokan, nehanyan kutyat setaltattak az irdatlan szeles es hosszu parton. A Pier be volt zarva meg, de kivulrol is impozans. Allando, kisse huvos szello lengedezett. Leultem a foveny szelere es elkezdtem gondolkozni. Semmi konstruktiv nem jutott eszembe, csak az, hogy gyujtsunk ra meg egy cigire, mert ez talan meghozza az ihletet. Tenyleg ez az utolso mentsvaram. Aztan be kellett latnom, hogy ha tenyleg ennyire ambivalens volt az elso benyomas a varosrol, valoszinuleg sok idobe telne, mig megszeretnem, marpedig nekem nincs tul sok idom. Munkat es szallast kell keresnem mihamarabb. Fontra valtottam minden penzemet es kicsit maszkaltam amerre vitt a labam es alapvetoen egy aranyos kisvarost ismertem meg, ahol azonban nem tudtam volna elkepzelni magam. Hulyeseg, de igy ereztem. Ettem egy kis szendot es furodtem a vegtelen napsutesben es tobboranyi tepelodes es magamban beszeles utan elhataroztam, hogy visszamegyek londonba es ott probalok szerencset. Kellemes eloerzetem volt ezzel kapcsolatban. Megvettem a jegyem es nem sokara indultam is, minden oraban megy busz oda.

Le Voyage 6 - Ejszakai Eletforma

Ez alkalommal a hatso sorban kaptam helyet, kozepen, az egyetlen helyen, ahol kinyujthattam a labam, a busz egyebkent majdnem tele volt. Mellettem egy bizonytalan nemzetisegu, fura idos holgy ult, aki ugyanolyan termeszetesseggel beszelt angolul, mint nemetul. A stilusaban en az ugynevezett angol kimertseget veltem felfedezni, ami engem lenyugozott, ezert nem ertem ra megallapitani, hogy a no borzasztoan affektal. Aludni most konnyebb volt, csak a gyakori megallasok zavartak nemikepp, mint amikor le kellett szallni, hogy a britek Calais-nel jol atvizsgaljanak minket. Betereltek egy helyisegbe, ami egy barrakk es egy mobilWC torz leszarmazottja volt es, mint a bankokban szokas, otven metert kellett kigyozni, hogy megtegyuk az ot meternyi tavot az ajto es a fakabatok kozott. Oszinten szolva eleg siralmas latvanyt nyujtottunk: feher ember elvetve volt az utasok kozott, sokuk alig ertette, ha megkerdeztek, mindenki aporodott volt az uttol. Rajtam a honapok ota novekvo es immar impozans meretu szakallam, a kocos hajam, a homokszinu arab salam es a zsebemben a bugylibicskam volt, nem mondhatni tehat, hogy tokeletesen indokolatlan lett volna panikolnom. Nem tettem azonban, reszben a meg mindig nyomokban erezheto veralkohol-szintemnek, valamint az uticelom kozelsegenek felszabadito tudatanak koszonhetoen. Igy amikor ram kerult a sor es minden ugyessegemet latba vetve igyekeztem az egesz elettortenetemet egyetlen `Yes`-ben elmeselni es varni a szimpatia meleg csillogasat a munkajat tokeletes professzionalizmussal vegzo vamtiszt szemeben, nem kellett csalodnom es minden tovabbi nelkul tovabbengedtek. Ez utan kovetkezett az utazas egyik legmokasabb resze, a komp. Miutan felpakoltak minket a rakterbe, elhagyhattuk a buszt, amit egytol egyig keszsegesen meg is tettunk. Elottunk egy irdatlan hippimobil parkolt, klasszik transporter, utanfutoval, belul mindenfele hippiseg. Felmasztunk a szamos fedelzet kozul az egyikre, ahol kicsit zavartan elkezdtem felfedezni a palyat. Elso benyomasra a budagyongyere emlekeztet, barral, penzvaltoval, jatekteremmel, osszesegeben teljesen szokatlan milio fogadott, amit en a brit kultura paratlan csodajanak tudtam be, majdhogynem azonnal. Mivel az utra magammal hozott vizemet teljesen elfogyasztottam es irdatlan szomjas voltam, beteszteltem a 'this water' feliratu, bio jellegu cuccot. A hajo nemsokara elindult es a vihar miatt igencsak imbolygott. Paratlan volt a partihangulat, mikepp az emberek tobbsege talalt egy kanapet es elszunnyadt, az ortodox zsido kulonitmeny pedig nekiallt imakat mormolni. Azonnal eszembe jutott az anglia-zsido fogalomparrol a Bloff, a gyemantok, 'but this aint a free shop, is it?' Benicio Del Toro, 'do they come from Antwerp?'
Miutan en is talaltam egy csodalatosan suppedos bibor fotelt a legszebb brit idok stilusaban berendezett lounge area-ban, nekialltam alvast szinlelni. Az ut egyebkent borzalmas tragediaktol mentes volt, nem sokara meg is erkeztunk a fertelmes szinben pompazo Doverbe.
Ez utan ismet at-meg-atlibegtem az ontudatlansagba, ejszaka amugy sem lehet a busz ablakan tulsagosan kilatni, igy meglepoen hamar veget ert az ut. Ejnek evadjan kifolydogaltunk a buszbol London Victoria Coach Station-jen, majd csendben eloszoltunk a langyos ejszakai esoben. Nekem at kellett szallnom egy masik jaratra, hogy Brightonba menjek, ami csak harom es fel ora mulva indult, szoval leultem varakozni, illetve megittam eletem elso igazan nagy tejeskavejat.

Le voyage 5 - Bamban Brusszelben

Immar komoly rutinnal az ejszakai felderitesben, nem okozott meglepetest, hogy egy arva lelket sem latok az utcan, a brusszelbe tanulmanyi cellal erkezo tavolkeleti hegedas leany es a kutyajat mindig ejszaka setaltato gyanus tatteren kivul. Ezuttal is beprobaltam a vasutallomast, mint a lehetosegek varhatoan orszagnyi szeles tarhazat, de ezuttal sem fogadott ulohely es lacikonyha. Nemi kutatas es kommunikacios sikerelmeny utan megleltem a csomagmegorzot es letettem a menetfelszerelest. Rogton az elso sarkon sikerult kultursokkot szenvednem, amikor a zoldre valto zebralampa irdatlan kattogassal jelezte a helyzetet. A sok ilyen lampa ejszaka egyutt rendkivul sajatos sci-fi/horror hangulatot kolcsonozne barmelyik utcanak, plane Brusszel belvarosaban, ami kvazi egy modern epiteszeti muzeum szabadteren. Ezuttal is a jol bevalt kaotikus megkozelitest preferaltam a celterulet behalozasat illetoen. A pesti szemnek nehez feldolgozni, hogy vannak helyek, ahol az aszfaltreteg egyenletesen van eloszlatva az uton es nincsenek benne irdatlan valyuk a buszok nyomvonalan, de a johoz konnyu hozzaszokni es ezeket az aprosagokat egy ora elmultaval mar eszre sem vettem. Ahogy ahhoz is kezdtem hozzaszokni, hogy rengeteg kulonfele, altalam ismeretlen vendeglatasi forma talalhato az utcan, a bio legelvadultabb agazatai kepviseltettek magukat. Pirkadatot kovetoen beultem egy gofrira, hogy vegre egyek egy rendeset. A pultos enyhe meglepetesere lekvart rendeltem melle, epreset. Kiderult, hogy ezt az automatikus rendelgetes-dolgot surgosen fel kell szamolnom, ha valamirevalo utazo akarok lenni. A gofri tokeletes volt magaban is, olyan adag, amilyet meg sosem es olyan iz, amilyet meg elkepzelni sem. Hozza cappuccino.
Kis kereses utan talaltam egy internet kavezot is, aminek a neven maig nem sikerul kiigazodnom. Nagyon keves hely van ugyanis, ami valoban kavezo is az internet-szoban kivul. Csuromvizesen a boseges zuhe miatt, leultem es kerestem egy hostelt, amit akar meg is engedhettem magamnak. Azt terveztem, hogy vegre alszom egy jot, furdok egy jot ilyenek. Fontos volt, mert kezdtem a kialvatlansag abba a stadiumaba erni, amikor az ember gondolatai csak naponta egyszer-ketszer tisztulnak le, a fennmarado idoben teljes zurzavar. Nem akarom persze ezzel azt erzekeltetni, hogy emberallatkent nyalcsorgatva maszkaltam negykezlabon, vagy hogy megugattam volna a rendes brusszeli polgarokat, de hogy a nap elorehaladtaval egyre kevesebb racionalis megmozdulasom volt, az teny. Az egesz napom rendkivul kellemesen telt ezt leszamitva, a nap is kisutott, hideg sem volt, a tomegkozlekedest sajnos nem sikerult megfejtenem, nagyon probaltam, de nem. Persze abban az allapotban egy hetedikes matekpelda is komoly fejtorest okozott volna. Brusszelben mar nem lehet belteren dohanyozni, ez mar civilizalt orszag, amugy meg csak elvetve lattam dohonyost, mintha az ott nem lenne divat. Kicsit kellemetlenul ereztem magam az elso ket-harom cigarettam sodrasa kozben, mert csak lahajtott fejjel, izgatottan dohanyzo fiatalokat lattam addig, aztan rajottem, hogy ez csak az eso miatt volt, a belgak sem szeretnek azni. Amikor delutan sikerult egy viszonylag normalis gondolatmenetbe bonyolodnom a jovobeli terveimet illetoen, raebredtem, hogy be fogom szuntetni a hatizsakos turizmusomat, mivel amit elerhettem az mar elertem, az eredeti celjaim immar nem aktualisak, tehat valasztanom kell egy celallomast. Nem tul sok masodperc mulva a del-angliai Brightont jeloltem ki. Ugy veltem, nem szerencses az ultra-megapolisz Londont valasztani kezdeskepp, mert komoly megelhetesi problemakba botolhatok, egy csendes tengerparti varoska kepe amugy is vonzo ugy altalaban, ha az ember lakhelyet akar valtani. Megkerestem a buszpalyaudvart es egy feltunoen kedves alkalmazottal levajaztam az altala igen szokatlannak minositett uticelomra szolo jegyemet. Ezutan ismet kezelesbe vett a metro, mire sikerult visszajutnom a cuccomert, azutan ismet eljutnom a buszhoz, negyven liter folyadekot veszitettem. OK, trefaltam, csak harmat.
Ekkor eszembe jutott, hogy meg mindig nem ittam sort, ugyhogy beultem egy barba a palyaudvaron es nekialltam. Az egyetlen banatom, hogy a hires delirium tremens nem volt kaphato, hamar elszallt a valogatott belga finomsagok gyenged okolcsapasai nyoman. Nem volt szuksegem tul gyakran ujartolteni a korsom, hogy az orak percekkent muljanak. A lenyugvo nap meg idillibbe tette a csendes nyaladzasomat, igy az utazasom soran eloszor, katarzist tapasztaltam meg. Sajnos haromnegyed kilenckor gyengeden elkezdtek terelni kifele, ugyhogy a tiz ora harminc perces indulasig hatralevo idot valahogy el kellett sikalnom, nem emlekszem hogyan, de gond nelkul sikerult. Az biztos, hogy mindenkivel lealltam baratkozni, aki kijott dohanyozni, mintegy tesztelve a fejlodest kommunikacios keszsegemben.
Felreszegen becsekkoltam magam es a gitarom a buszba, ez utobbit nagyon stilusosan, ellentmondast nem turoen koveteltem: "Non, merci, C`est fragile."

Le voyage 4 - Passepartout

Miutan megvettem a jegyem a palyaudvaron kb. del korul, el kellett dontenem, mikepp akarok megsemmisiteni ot oranyi szabadidot. 

A korulmenyeket ismerve egyaltalan nem meglepo, hogy nem vagytam tobbre csendes pihegesnel egy parkban. Az ido kezdett aggasztoan gyorsan valtakozni, alig birtam levenni a tulmelegedett -es egyebkent brillians modon ket kulon kabatbol osszeallitott- dzsekimet, amikor ismet arktikus szelek borzoltak a vesemet. Tettem egy kiserletet arra, hogy ujra elszorakozzak a gitarral, de ezuttal az eso es a hideg, mivel egyikuk sem muerto, meggatoltak ebben. Szivtam a szegeden negyszazotven forintert vett dohanyt es setalgattam ossze vissza, mignem kilyukadtam tok veletlenul a karoly-hidnal. Ekkor eszembe jutott, hogy bizony ez is itt van, meg az ovaros, meg a turistak, I love Prague kituzo, baseballsapka, polo, farpofara felragaszthato tetovalas. Tizenot percen belul tomegellenes tendenciakra lettem figyelmes a gondolataim szovedekeben, ugyhogy jobbnak lattam tovabballni. Az indulasi idonel joval korabban kimentem a buszhoz, elegem lett a varosnezesbol, az egeszet bejarni ugyis hetekbe telt volna. A busz egy londonba meno, utkozben luxemburgban es brusszelben is megallo jarat volt, a tobbseg londonba ment. En az a tipus vagyok, aki szeret a busz vegeben utazni, egyesek hanyingert kapnak tole. Mellettem egy kifejezetten curry-szagu csaladfo tronolt, a temerdek kreol gyereke es asszonya (nem, asszonya csak egy volt) pedig mogottem, ok korabban szalltak fel, talan torokorszagban, igy nekem csak az egyik oldalso szek jutott, igaz ablak mellett. Filmet is vetitettek, Eddie Murphy Norbitjat, csehul, angol felirattal. Otthon -a bajornak hala-az utolso idokben komolyan rakaptam Eddie stand-up comedy-s videoira a youtube-on, igy nem volt ellenemre vegigszenvedni ezt a filmet sem. A buszon aludni elozetes koncepciommal ellentetben sokkal nehezebbnek bizonyult, mint a vonaton, igy a tizenakarhany oras ut alatt inkabb -hogy ugy mondjam- csuszkaltam ebrenlet es delirium kozott. Amikor jo szokas szerint hajnali negy ora tizenot perckor megerkeztunk Bruxelles Gare Centrale-jahoz, a szivargo esoben, sotetben es komoly homersekleti hianyossagokban szenvedo palyaudvarhoz, es kb negyen leszalltunk, hirtelen ismet elfogott a korabban a vonatrol leszallva megjeleno erzes, igaz, most sokkal enyhebben. A buszut alatt az angollal minden gond nelkul elboldogultam, amikor azonban leszallva a feka, akivel azelott angolul beszeltem, kerdesemre ertetlenul visszakerdezett, hogy beszelek-e franciaul, hirtelen felderengett bennem, hogy ez az orszag bizony reszben francia nyelvu es raadasul szomszedos is az anyaorszaggal, tehat valoszinuleg menthetetlenul megfertozte a patriotizmus es itt nem fogom meguszni, hogy franciaul kelljen beszelnem.

Le Voyage 3 - Pocsolyak Pragaban

Uticelom nem volt, talan egyetlen dolog jutott csak eszembe Pragarol, nevesint, hogy az U Flekut meg kell latogatni. Megprobaltam meglatogatni, de csak nem sikerult. Persze jogos, mert vegul is megkerdezhettem volna valakit, de azt hiszem, nem vettem tul komolyan ezt a missziot, ugy voltam vele, hogy milyen jo lesz veletlenul raakadni. Nem ittam tul sok sort, csak egy parat, meg sem fordult a fejemben, hogy holmi sorturava alacsonyitsam ittletem. Imadom Pragat. Az emberek kedvesek es szepek, a kaja, pia elsorangu, a nyelv sem hangzik olyan durvan, mint egyes szlav nyelvek, peldaul a szlovak. Komolyan fontolora vettem, hogy megtanulok csehul es letelepszem itt. Amugy is terveztem, hogy Horvatorszagban veszek egy hazat es ott logatom a labam, meg pincerkedem egy tengerparti rakvendegloben, egy szlav nyelv ismerete ott is elony. Sokat maszkaltam csillagtura-szeruen, hogy el ne tevedjek tulsagosan, a palyaudvar mellett levo, leginkabb a vaci utcara emlekezteto kornyeket veve origonak. Egy izben, pirkadat korul, amikor mar jo ideje grasszaltam, egy oriasi parkot talaltam, aminek a kozepen egy viadukt feszul rettenetes magasan, a park egy termeszetes volgyben fekudt. Epp akkor kelt a nap, amikor leultem egy padra, ugyhogy ebbeli oromomben jatszottam egy kicsit gitaron a kutyajukat setaltato nepnek. Ekkor kezdett felszaradni az ejjeli eso.
Kis ido mulva megkisereltem betajolni magam, ami nem sikerult, ugyhogy elindultam arra, amerre a centrumot sejtettem. Kesobb a nap folyaman megprobaltam visszajutni ide, de nem talaltam meg egyik terkepen sem, utolag azonban ezt nem banom. Sose voltam koran kelo tipus annak ellenere, hogy szeretem a hajnalokat, foleg egy buli utan, reszegen nyolcasokban hazasetalva, ezert hitetlenul meregettem az orakat a varosban, amik a rettenetesen regota tarto es nemileg kimerito varosnezes utan meg mindig csak delelott tizet mutattak. Ha tehetnem, mindig hajnali negykor kelnek. De nem tehetem. Nem vagyok hulye. Sokat gondolkoztam, hogy vajon beuljek-e egy korcsmaba, asszem az U Domut neztem ki magamnak, de csak nem akartak kinyitni, csak tizenegy fele, azt meg ki varja meg. Vegul is a dom labanal ebedeltem remek pekarut meg valami trukkos vizet. Komoly tanulmany illetne meg a pragai villamos-tobbeknek egyszeruen csak vilinger-halozatot is, mindenhova megy mindig legalabb ketto, lehet felszallni, meg talalomra leszallni, ahol kedve szottyan az embernek, mindig van kilenc masik villamos, ami tovabbviszi mashova. Amikor kifogytam az egtajakbol limitalt szamuk miatt es mar komolyan kezdett zavarni az apolatlansagom, eldontottem, hogy szallasra nem koltok penzt, inkabb tovabbindulok es elmentem egy buszpalyaudvarra, feladvan az utolso lehetoseget, hogy elkezdjek stoppolni. Amszterdamba akartam menni elsokent, de oda nem volt egy segedszeknyi hely sem, igy brusszelbe valtottam jegyet, az leven a legkozelebb hozza. Ugy terveztem, lotyogok brusszelben egy kicsit, aztan atjutok hollandiaba.

Le Voyage 2

Amikor a vonaton felriadtam, mert ereztem, hogy nem sokara megerkezunk, hirtelen rettentoen egyedul ereztem magam. Egy pillanatig nem ertettem, hogy lehetek ilyen hulye, hogy csak ugy nekimegyek a nagyvilagnak. Aztan a felelem el is mult, ahogy jott es en kicsit gyurotten es koszosan felderitettem a palyaudvart.
Az elso megfigyelesem az volt, hogy sotet van kinn. Nem igazan volt kedvem semmihez ilyen koran, ugyhogy megneztem, nincs-e egy pad a kozelben, amin ket-harom orat eltolthetek szunyokalassal. Egy embert lattam csak aludni, aki a csomagmegorzoben a csomagjan szunnyadt ulve.
A palyaudvar egy legteru, nehol szintkulonbsegekkel, az egesz epulet nekem nagyon tetszett, sajnos sehol nem lehet leulni. Egy kicsit koszaltam, majd vettem egy szendvicset es egy kavet kerek ot euroert, mit mondjak, almosan nem tudok alkudni. Kimentem a szabadba, ahol par csoves meg huligan ogyelgett csak, eltoltam egy staubot, aztan megegyet, kozben vettem egy kolat, mert szomjas voltam es valahogy kolat kivantam, eszembe jutott, hogy ennel egeszsegesebben csak akkor kezdhetnem a napot, ha palinkat is innek melle. Meg mindig sotet volt, felkaptam a motyomat es elindultam egy tetszolegesen meghatarozott vektor menten.
Hamar rajottem, hogy nem trefadolog hidegben es esoben faradtan, ejszaka nagy hatizsakkal varost nezni. Visszamentem az allomasra, hogy hasznaljam a csomagmegorzot, de ra kellett ebrednem, nincs cseh valutam. Szerencsere egy spanyol par, akik szinten a csomagmegorzo ajtajat tanulmanyoztak, valtottak nekem annyit, amennyire szuksegem volt, igy betettem a hatizsakot, a gitart a hatamra vettem es elhagytam a tetthelyet. Jezusom a spanyolok nagyon neccesek voltak. Illetve csak a csavo. Amig beszelgettunk, odajott egy csoves es penzt kert. Nem ugy, hogy az isten megaldja, szanjon meg egy kicsivel, hanem kicsit repetitivebben, es sokkal kevesbe elbuvoloen. Amikor nem akart lekopni a masodszori elutasitasra sem, ez a szazhatvan centis, csontvazszeru, guluszemu hispan idegrohamot kapott es "Get out!" kialtasokkal uldozte el az illuminalt allapota miatt valoszinuleg az egeszbol vajmi keveset felfogo hajlektalan allampolgart. Utana a spanyol csak ennyit mondott osszeszoritott fogai kozt es forgo szemekkel: "These guys...these guys..."
Elindultam, hogy modszeresen feltarjam a varost, utkozben harminc-negyven perces idokozonkent a legkulonfelebb emberek kunyeraltak cigit tolem, de valahogy ez megsem volt terhemre, kezdtem elvezni, hogy vadidegeneket birok beszedre. Talaltam ejjel-nappal nyitva tarto penzvaltodat, meg mekit, ahova beultem olvasgatni a Most es Mindorokket, de alapjaban veve csak akkor alltam meg, amikor mar nagyon latvanyosan kezdett letorni a labam. Van abban valami nagyon bensoseges, ha valaki ejszaka lat egy varost. Mintha en azzal, hogy korabban erkeztem, bepillanthattam volna a kulisszak moge. A turistak meg nem erkeztek meg, az emberek meg onmagukat adhatjak par oraig es nem kell tartaniuk a leleplezodestol, mert senki mas nincs rajtuk kivul az utcan. Csak en, hu hu hu.

Le voyage 1

A kaputol tiz perc konnyu seta az NK City Church Square Bus Station, nem emlekszem, hogy valakivel is talalkoztam volna.
Elozoleg eldontottem, hogy nem budaorsre megyek stoppolni, hanem elmegyek parkanyba az esztergomi vonattal, szoval a moszkvarol a margit hidhoz mentem, hogy megtudjam, tegnap meg igen, ma mar nem innen indul a vonat. A nyugatibol aztan minden komplikacio nelkul sikerult esztergomba jutnom.
A hatizsak kenyelmetlensege, meg egyaltalan, hogy ennyi cuccal nem jo sokaig setalni, hamar pihenore kenyszeritett, igy parkanyban az elso szendvicsbarba leultem. Vettem uzsit, ami meg jol johet, es kiultem a napra vigan pofekelni es sort vedelni. Ket oraig elveztem a jarokelok elbuvolo tajszolasat, mikozben az egy slukkra lehuzott barna sor lelassitott bukowskira.
Amikor kezdtem ugy erezni, hogy ideje a dolog utazas reszevel is torodni, elindultam nyugati iranyba, feltetelezett celom volt ugyanis eljutni pragaba ez utan. Emlekszem, ekkor kezdtek komolyan beutni a negativumok. A sor hatasa a multe, csak a hat es talpfajas maradt, valamint a teljes bizonytalansag. Elmult a clairvoyance, nem tudtam, mit csinalok, neha bizonytalanul kidugtam a kezem a taska mogul, hogy leintsek egy autot, de mar abban a pillanatban tudtam, hogy ezt igy nem lehet. Ha a fejemben nincs rend, a vilagban sem lesz. Setaltam tehat tovabb, mig eltalaltam a vasutallomasra es kineztem a legkozelebbi pragai vonatot, miutan kezdett esteledni es nem ereztem adekvatnak, hogy ott acsorogjak ejszaka szlovakia sziveben egy ut szelen, ahova korabban egy autos felajanlotta, hogy elvisz.
Aprobb penzugyi termeszetu bonyodalmak es egy emlekezetes ket oras varakozas utan sikerult feljutnom a vonatra, amit - mint nem sokara megtudtam - Pozsonyban darabokra szednek, ugyhogy ha nem akarok varsoba menni, jobb, ha athelyezkedem a hatsobb vagonokba. A vonaton alvasrol -nem tehetek rola- mindig az elso AKG-s kroat tura jut az eszembe. Persze ott nem volt felszemu zsebmetszo/mongolidiota- hibrid, aki nagyon furcsan fujta az orrat: befele. Ugy tunt nagyon meg lehet fazva, mert egesz ido alatt a peronon, majd -hogy, hogy nem a szomszedos kabinba kerult- az ut elso harom orajaban is csak fujta, csak fujta, olyan hangokat adva ki, mint egy hurutos vecetartaly es ami a legfurabb, hogy amikor elhaladtam mellette a csomagjaimmal, a labaval tett valami fura mozdulatot es megbokte a taskamat, de nem szolt egy szot sem. Hat en sem. Az ut ettol eltekintve esemenytelen volt es negyvennyolc alvasi testhelyzet probaja utan hajnalban de meg pirkadat elott pragaba ertem.

Szuletesem tortenete 2

Ezekbol a peldakbol okulva arra a meggyozodesre jutottam, hogy nem engedhetem meg magamnak, hogy elmeruljek a felelmeimben, ha tenyleg azt akarom csinalni, amit szeretek. Es ha van valami, amit igazan szeretek, az szellel szemben hugyozni.
Es akkor ejtsunk par szot a szuletesemrol is. Ugy tortent, hogy kileptem az ajton. Kulonleges ajto, a csaladom lakik mogotte. Valahogy ugy ereztem, addig nem is vagyok ember, amig otthon lakom, igy elkoltoztem.
Egy ido utan kezdtem ugy erezni, meg mindig nincs valami rendjen, mert meg nem erzem ugy, hogy haladok valami fele. Mi maradt? Le kell lecelni. Regota dedelgetett vagyam, hogy rendesen megtanuljak angolul, illetve hogy felvegyek egy pozitiv ertelemben vett rettenetes akcentust, mint az ir, vagy a skot. Amikor aztan arra vetemedtem, hogy jovobeli lakohelyet nezegettem magamnak, telhetetlenne valtam. Tokeletes vilagot akarok! Uj-Zeland! Amerika! Del-Afrika! Barhol, csak ne az Egyesult Kiralysagban, mert ott szar az ido, a kaja, az emberek, minden. Ezt a velemenyemet meglepoen sokaig megtartottam. Csak akkor kezdett halvanyulni, amikor a hihetetlen mennyisegu spiritualis irodalom kezdte megdolgozni az agyamat es fokozatosan kezdtem lemondani az itelkezes automatizmusarol. Ekkor mar egyik felismeres a masikat kovette, nem gondoltam, hogy szukseges angolul tanulnom, sem azt, hogy el kell dontenem barmit is a jovomre nezve. Eljen a teljes szabadsag a prekoncepcioktol.
Elhataroztam, hogy megpattanok, de ugy, hogy a kotottsegek lerazasa kozben nem applikalok magamra ujabbakat. Ha ugyanis elore elintezem, hogy itt es itt fogok dolgozni, tovabba, hogy itt es itt fogok lakni, nem hagyok semmi eselyt arra, hogy kinyiljon a szemem. Ugy gondoltam, ha mindent a veletlenre, illetve, -hogy pontosabban fogalmazzak- a jo szerencsere bizok, a dolgok sokkal izgalmasabbak lesznek.
A terv jo volt, nem tokeletes, itt ki kell javitanom magam. Idealis esetben a terv megszuletese es az elindulas kozott nem telik el annyi ido, hogy elbizonytalanodjak, es akkor az utazas mar hozza magaval a helyzeteket, amik atbillentenek a pozitiv szemlelet oldalara.
A teny, hogy ebben a tekintetben nem jottek be a szamitasaim meglepo modon rendkivul megnyugtato. Hiszen epp az igazolja az elmeletet, miszerint az eletet nem lehet elore tervezni, hogy ez a szabadulasi kiserlet is maskepp alakult, mint terveztem.

Kisetaltam tehat az ajton a hatizsakommal es a gitarommal es -bar erre csak kesobb jottem ra- ettol kezdve a vilag a fejemben volt.

Szuletesem tortenete 1

Mindig is meg akartam szuletni. Meg nem szuletve lenni leirhatatlan kin volt eletem egy bizonyos szakasza utan.

Hogy pontosan mi keltette fel bennem a vagyat, mi volt az a jelenseg, ami engem erre a sorsra juttatott, nem tudom. Mert epp annyira lehet egy hosszan tarto, eszrevetlenul setalo rutin, ami metronom-pontossaggal dolgozott meg evekig tudtomon kivul, amennyire lehet genetikus predesztinacio hovatovabb spiritualis blabla.

Komolyan elhiszem azt a tezist, miszerint a szem nem lathatja onmagat, ezert az onvizsgalatot alapvetoen hibas modszernek gondolom. Az en modszerem a felejtes, a naprol-napra, pillanatrol-pillanatra valo felejtes.

Elfogadtam, hogy nem kivanok senki tanacsai szerint elni es csak a sajat karomon vagyok kepes tanulni, es nekilattam kidolgozni egy tokeletes tervet.

Eloszor a felelmeimtol kellett megtanulnom tavolsagot tartani. Azert nem irom, hogy megszabadulni toluk, mert nem vagyok biztos benne, hogy meg kell szabadulni toluk.
Amikor elkezdtem a felelmeimet vizsgalni, megtudtam, hogy majdnem minden elkepzelheto dologtol felek valamennyire. Vagy pontosabban: egy os-felelemforras kihat az egesz eletemre es teljesen az iranyitasa ala akarja vonni azt.

Dolgozom, hogy legyen penzem, hogy ne kelljen kenyelmetlen helyzetbe hoznom magam, mert akkor sebet kap az onerzetem, felfagy a seggem, kilukad a gyomrom, fogam, fulem, satobbi.

Osszebaratkozom valakivel, aztan rajta keresztul megvalakivel, mar harman vagyunk, megismerjuk a negyediket, otodiket, hatodikat, teljes a kep, osszetartunk, mert sajat szabalyaink vannak, sajat ritusaink, felnovunk, a dolgok megvaltoznak, de mar nem lehet valtoztatni a dolgokon, mert a viszonyok kobe vannak karcolva es mindenki tisztaban van veluk. Ki vagyok en, ha otthagyom oket? Hol lesz a helyem akkor? Mert akkor senkit se erdekelne mi van velem, nem lesznek tobbe elvitathatatlan erdemeim, mindenert mindig meg kell majd dolgozni.

Egyszer szerelmes leszek valakibe, viszonozza, megtetszik az ize, ezutan szerelmes vagyok valakibe, aki nem viszonozza, csak ugy tesz, mintha. Ennek olyannyira megtetszik az ize, hogy eztan mar csak olyanokkal kezdek, akik szamomra elerhetetlennek tunnek. Kihivasok ele allitom magam, hogy bizonyitsam, kiveteles ember vagyok, mert ebben a tarsadalomban a jo adag konformizmus melle egy csipetnyi deviancia mindenkeppen javallott.