London - Peter Jones

Ma egy áruházban dolgozom reggel hattól tízig. Fél hatra oda kell érnem, hogy megtaláljam, kivel kell beszélnem és ő eligazítson, meg minden. Előző este tízre betintázva fetrengtem egy film előtt artie-val és greens-szel, akik ausztrália egyik félreeső szegletéből jöttek és vastag akcentusuk volt, amit gyakran el is túloztak a komikus hatás kedvéért. valami olasz sört nyakaltunk, tizenegykor pedig tényleg elérkezettnek láttam az időt, hogy megfeküdjek. Négy-öt órányi szórakozás után beláttam, hogy az alvás nem megy ma sem, ekkor viszont váratlanul mégis sikerült. Másfél órányi kellemes pihenés után megcsörren a vekkerem a telefonban, még sötét van, de legalábbis nem túl világos. nem is próbálkozom azzal, hogy csöndben öltözködjek, mert ha a szobatársaim alszanak, úgyis tökmindegy, ha meg nem, akkor meg végképp. előző este elhoztam a munkaruhámat, ami egy fél számmal kisebb, ormótlan cipőből, egy három-négy számmal szűkebb nadrágból és egy kissé bő pólóból állt, egyenletesen sötét színekben, a pólón a felirat a céget reklámozta, valamint hírül adta, hogy én a személyzet tagja vagyok. a metróval időben eljutottam a nem messze található Sloane Square-re és idegesen vettem tudomásul, hogy még semmi sincs nyitva, ahol megkávézhatnék. jobb híján elszívtam egy cigit a személyzeti bejáratnál, majd bementem. minden simán és szervezetten ment, elvezettek egy apró terembe a lépcsőház mellett, ahol egy íróasztal volt az egyetlen berendezés és ahol tíz-húsz, hozzám hasonló öltözékben megjelenő szerencsétlen bevándorló zsúfolódott meg. Egy öltönyben és walkie-talkie-ban pompázó seggfej pikkpakk elküldött mindenkit valamelyik osztályra, már csak én maradtam, meg két másik, az egyik annyira nem tudott angolul, hogy a kézjelekhez is tolmács kellett. A másik gyerek, akire rábíztak, felvidéki magyar volt és viszonylag jól el is szórakoztunk egész nap. sétáltam fel-alá, minden szintet megnéztem, pakolgattam a csingilingi baromságokat a helyükre, alapvetően jól éreztem magam. mivel a hülyeségeket veszik a legtöbben, a mi részlegünkön volt a legtöbb új áru, így egy idő után öltönyös kisfőnökök is jöttek segíteni. Mikor mindennek vége lett és kigyönyörködtem magam a temérdek cuccon, amit karácsonyra, vagy csak úgy megvehetnék, mentünk enni a kantinba, amire ez a név nem is illik, sőt, valóságos sértés, mert inkább restaurant volt a kilenc szintes áruház legfelső emeletén, panorámával és tokkal-vonóval. Az étel fele annyiba került, mint bárhol máshol az országban, és finom is volt. Egy kolumbiai emberrel beszélgettünk evés közben, jóízűen. utána sodortam egy-egy cigit és elpipáltuk a panorámateraszon egy-egy teával, kicsit hideg volt, de decemberben ezen nem túl vagány dolog fennakadni. Hazamentem és rendkívül jól éreztem magam, mert ugye egy egész napom lett, hogy felkeltem korán. Még dél sem volt, amikor elmentem sétálgatni, majd napnyugta körül olcsó, de rossz fish&chipset ettem. Cudar idő volt, hazamentem az emberek közé és vigadoztunk.